Mindenki a harcálláspontokra, itt én most zenélni fogok!

Eljutottunk Orléans-ba. Persze nem úgy, ahogy eredetileg terveztük, de a tervekhez való beteges ragaszkodás az elmebaj biztos jele. Séraphin ugyanis felajánlotta, hogy elvisz minket a magángépén, segít eladni az álcánkat, és ha eldöntjük, merre tovább, fuvaroz minket tovább is (ha ott van reptér). Hogy van-e ebben mögöttes szándéka, nem tudjuk, de meglepne, ha nem lenne valami. A fószer megélhetési hírszerző. De mivel mi nagyon meredek dolgokban nem vagyunk benne (nem a fenét), egyelőre emiatt nem aggasztom magam.

Az indulás előtti nap még ellátogattunk a 1838-ba, ami egy, a Rend által fenntartott, a hétköznapi emberek előtt is nyitva álló szórakozóhely, ahol német minimáltechnóra roptuk és közben volt, akinek elrontottuk az estéjét, mások meg az életben nem voltak még milyen pörgős bulin. Így aztán gyakorlatban tanulhattuk meg, hogy a Hatalom, ami a képességeinket táplálja, emberi érzelmekből, különösen pedig a bűntudattól töltődik újra.

Barbara Belgánál töltötte az éjszakát. Este még Abira megmentette Szürke életét – de legalábbis a máját – aki mulatozás meg érzelemkezelés közben sutba dobta az adagolási utasítást, és gyógyszerre vedelt. De meg lett hánytatva, így remélhetőleg maradandó egészségkárosodás nélkül megússza.

Érzelmileg, szellemileg feltöltődve cuccoltunk hát össze. Távollétünkben a kecót Cerebro őrzi, aki, amikor éppen nem akar lemészárolni minket, kompetens és korrekt nerdnek tűnik.

A félretett problémák közé felírtuk Franky kiméra haverját a tükör túloldaláról, aki ezúttal nem jutott át. Az Esthajnalkurvaanyja udvarát, akikkel nem akartunk foglalkozni, kirabolták a tervek szerint, ketten meghaltak, a harmadik meg eltűnt. A tigriscsajnál felmerült a lehetőség, hogy Abira nyomát követve jutott a közelünkbe, de a Rend tagjai ólomtartalmú kontakt szerrel gyérítették, így fenyegetést végül nem jelentett. Majd az újaknak, ha mi adjuk a fedést, kicsivel nagyobb biztonságot fogunk nyújtani – ez a három az egyértelmű ráutalás ellenére is Párizsban akart maradni, ami nem egy életbiztosítás. Még a Renddel való hibátlan együttműködéssel együtt sem az. Felteszem, máshol meg más a gond. Ha az alvilág, vagy a természetfeletti állatkert nem tesz keresztbe, akkor még mindig ott vannak a Mások – esetleg a többi Elcserélt.

Az út eseménytelen volt, épp, ahogy szeretem. Buborék tervétől rögtön el is tértünk, mert már ráfordultunk a bekötőútra, amikor felmerült bennem, hogy a sört meg a popcornt nem vettük meg. Séraphin csak egész kicsit árazta túl a sört, de ennyire azért vagyok filléres – megegyeztünk végül.

A hely jól felszerelt, és jól is védhető. A festői összhatást csak egész kicsit rontja el a tizenhetedik századi stílben épült torony tetejére szerelt antennafüzér, meg a kettős, tetején pengedróttal ékített drótkerítés. A beton bollard kifejezetten rusztikus. De hát, tudjuk, mik kolbászolhatnak odakint, ez szerintem teljesen kockázatarányos paranoia. Az üdülőt amúgy csónakkal is el lehet hagyni, szóval nem a zsákutcában sikerült lesállást vetniük. Ha kipattintják a kérót, itt elég jól el lehet lenni egy pár hétig, mielőtt megunná az ember.

A fogadtatásunk barátságos volt, rögtön be is álltunk segíteni a mosásban meg a takarításban.  Michel (Caro) Barbarát, majd Abirát kísérgette, gondolom, ő volt a látványosabb megfigyelő, de szerintem a többiek is nyitva tartották a szemüket. Az orléansiak kevésbé tűnnek visszafogottnak, mint a Rend, elég közvetlen banda benyomását keltették. Séraphin kezeskedett értünk, ezért a forrasztópákák és a krokodilcsipeszek nem kerültek elő – de tényleg, nem is nagyon kérdezősködtek. Mondjuk, azt többször el kellett mondani, hogy mi nem a párizsiak, hanem a Saint Denis-iek vagyunk. Megkaptam a kardomat, ez már komoly darab, jól kézre is áll. Lőfegyverrel szemben pont lószart sem ér, de oka van, hogy ilyenekkel anno seregeket szereltek fel.

A fejem zsong a sok új névtől, még a párizsiakat se sikerült mind megjegyeznem. Szürke épp Marie Nantes-ból, azt tudni kell, a piros kiscsajt meg, akinek az abúzusát Franky torolta meg egy Rend-tag fasztestűn a kezdet kezdetén, na őt nem ismerjük.

Elhelyeztem a hangeszközöket, a beállást még holnap meg kell csinálnom. Nem mondom, hogy lámpalázam van, de baszki. Ez lesz az első alkalom, hogy a szabadulásom óta fellépek. Tényleg fellépek.

(Hogy érted, hogy üveghangon rezgek? Nyugodt vagyok és hűvös, mint egy hulla a jégen.)

„Sistergő kanócú dinamitrudakkal zsonglőrködés és hajóvonták találkozása tilos!”

Szóval ott voltunk egy sorozatgyilkos mementóival, egy szétkapott szerver komponenseivel, és egy mindinkább döglöttkutya-szagú tetemmel egy lopott, piros furgonban, és erősen tűnődtünk, hogy hol tudnánk egy ilyet elrekkenteni. Mármint a tetemet. Még mielőtt egy véletlenszerű közúti ellenőrzés egészen szürreális hajszáig vagy véres erőszakig pörögne túl. Végül arra jutottunk Barbarával, hogy Guillaume-hoz visszük, aki a másik Michel, aki az általunk ismert két Halál-pap nyugodtabbika, aki várhatóan nem lepődik meg, ha fura dolgokat viszünk neki.

Guillaume meglepődött némiképp, főleg, mert azt a kurva furgont valójában nem loptuk el, és ez most jutott a valóság eszébe, nem messze az ipartelep kapujától. Ugyanis amikor elloptuk, akkor éppen visszafele jöttünk Buborék brazíliai főgonosztanyájáról, az meg ugye nem történt meg. Így aztán dobtunk egy laza seggest, amikor szétfoszlott alólunk az autó. Guillaume mindenesetre segített becuccolni, kaptunk teát meg alkoholt, és némi jogos értetlenkedés után nekiállt megvizsgálni azt, ami Gérard másolatából megmaradt. Aztán a tetem elkezdett kicsit bomlani meg szöttyedni, és egyébként is összemenni, ezért megállapodtunk, hogy bekúrja egy konténerbe, amíg felismerhetetlen nem lesz. Barbarán erősen kezdett látszani az elmúlt pár nap mentális gyomros-sorozata. Guillaume önjáró módon, az orvosi esküje határterületén rallizva, belényomott némi emléksimítót – a rohypnol terápiás célú alkalmazásával szerintem úttörő a szakmában. Én közepesen benyomtam, amíg neki segítettem egy tisztázatlan eredetű, határozottan emberi holttestet megfosztani az ismertőjegyeitől. Megkértük Franky-t és Gérardot, hogy jöjjenek értünk, mert egyikünk sem volt vezetésre alkalmas állapotban, és autónk sem volt. Bepakoltunk, elbúcsúztunk Guillaume-tól, majd visszatértünk a festői Saint Denis-be.

Miután másnap nagyjából felfogtuk, hogy merre van az arccal előre, megérkezett Kicsi QT, akinek lehet, hogy egy kicsit még bizarrabb volt ez az egész időugrasztás téma, mert ő tevőlegesen is részt vett benne, mialatt a jövőbeli énjével osztozott a saját testén. Ha OZ amúgy nem lenne a stricitriád egyik tagja, most sóhajtva nyúlna a vödrös amfetamin után, hogy minden érintettel foglalkozni tudjon. Így viszont kurvára nem mondunk neki semmit.

Ő is megerősítette, hogy a szalvétákon és post-iteken keresztül kommunikáló jövőbeli énje Cerebrót azonosította Rejtőzőként, és Oz szerinte ledúr mindenkit („…Télapó ittas, dagadt a mája, fél a cipője…”). Egyeztettük a feljegyzéseinket, pQT kapott egy példányt a modern dokumentarista pikareszk istenveréséből, amit jobb híján nevezzünk a naplómnak. Megbeszéltük, hogy elkezdi finoman nyaggatni az apját, Nicolas-t, hogy kicsit nagy a kitettségünk Oz felé, aki sok egyéb feladata mellett az összes menedéket is kezelgeti. Ez a kiégés mellett azzal is fenyeget, hogy nem tudunk hova elbújni előle, amikor begőzöl Virginie esetleges halála miatt. Szerinte a problémánkra Pyramide, Trixie, és Jérome adhat megbízható megoldást – ők azok, akik megbízhatóak, és állnak is valahol a ranglétrán. Végül úgy döntöttünk, hogy Trixie-t vonjuk be. Kérdésünkre Kicsi QT elmondta, hogy Essa tudhat kontaktot Félixhez, aki kicsit olyannak tűnik, mint az Incidens, Amiről Nem Beszélünk – úgy látom, az ő ügyében mindenki teljesen korrektül járt el, és mégis ő cseszett rá (bár a Wyrd szerint a bürokratikus tökölődések ellenére is a Múló Idő kegyében maradt).

Na de nem is ez az igazán gáz, hanem, hogy tudjuk, hogy van két és fél árulónk, akikről a világon semmiféle bizonyítékunk nincs, mert az a valóságvonal, ahol ez kiderült, szépen lefűződött, mint egy holtág, és csak azért tudunk egyáltalán bármit az ott történtekről, mert a Múló Idő ajándékainak egyike ez. A túl erős beavatkozás azzal járhat, hogy a meg nem történt események haragjának vörösizzó tűzcsapja kicsit felkígyózik a popónkba, síkosító és előjáték nélkül. Mondjuk ez még mindig megtörténhet, ha mostantól semmit nem csinálunk, akkor is, mert a mindent elemésztő természetfeletti kocsmai verekedést elnapoltuk, pedig annak azért elég határozott idővonala és hullaszáma volt. Leendett. Mindegy. Érted.

Franky és Barbara átvitték Barbara másolatának formalinban úszó fejét Damienhez, és nélküle tértek vissza, de nem úgy tűnt, hogy Barbara ettől megtalálta volna az enyhet adó nagy lezárást. Mi ezalatt Gérard-ral elvittük a szervert egy olyan raktárba, ahol elfogadnak készpénzt, és nem tesznek fel hülye kérdéseket. Azt, hogy a Trinity egyik node-ját tartalmazó eszközöket valaha is üzembe fogjuk-e helyezni, nem döntöttük el – egyrészt a társaság egy része csak rossz sci-fiket olvas láthatólag, ha olvas egyáltalán ilyesmit, másrészt meg egyelőre rohadtul nincs időnk vele foglalkozni.

Engem megkeresett Jeanne, a Selymes Banda egyik tagja, és elvitt vacsorázni. Pislogtam erősen, hogy mi lehetett a háttérben, mert ennyire sosem voltunk jóban, de végül kiderült, hogy a Rend ügye, nem prostituáljuk romantikával. Kicsit hirtelen is lett volna. Szóval Zilbenjev papa volt a háttérben, akinek tudvalevőleg lógok a másolatom miatt egymillió euróval és az uzsorakamataival. Ez a rész tiszta volt, ezt elmondta Belga, ezen már kikáromkodtam és kihüledeztem magam.

Amit Jeanne mondott, az segített számokat rendelni a problémához. Zilbenjev hajlandó eltekinteni a kinyírásomtól, ha kap két egész négy tized millió eurót, és eltöretheti az összes ujjamat a kezeimen – ha még találok egy számára kezest (haha) akkor ez lealkudható 2 millió euróra, és még az ujjaim is épek maradnak. Ez esetben egy elég korrekt állandó melót kapnék az 1838-ban, szóval éheznem akkor se kéne. A második lehetőség, hogy elhúzok Párizsból két hónapig, amikor is a Selymes Brigád egy másik ügyből kifolyólag leszámol vele – az utódja pedig tiszta lapot hirdet, így ezt a kintlévőséget sem kell már számon tartani. (Teszem hozzá, Z papa a maga kőbunkó módján relatíve korrekt, de az én ízlésemnek túlságosan atomparaszt despota módon viszi a boltot, így pont rászolgált arra, amit kapni fog. Kutya sem fog vonyítani utána. És egyelőre nem látom, hogy miért érne meg nekem kétmillió eurót az, hogy megóvjam a saját döntései következményeitől.) A harmadik lehetőség, hogy felhívom Zilbenjev figyelmét a személyét fenyegető veszélyre, ezzel kinullázom a tartozásomat, de a Selymes Banda sem fog annyira kedvelni.

Én a Párizs elhagyása opció mellett voltam, de időt kértem, hogy a többiekkel is beszélni tudjak erről – bár volt egy korábbi idővonalon egy hasonló tervünk, hasonló okokból, a formalitásokra azért adni kell. Véletlenül sem akarom azt a látszatot kelteni, hogy sajátomként kezelem az ő idejüket. Jeanne visszavitt a Bázisra, elbúcsúztunk, és megígértem, hogy huszonnégy órán belül válaszolok neki.

Személyesen kifejezetten jólesett, hogy mindenki igent mondott – végső soron az én testi épségem és az én lóvém miatt tették takarékra két hónapig a párizsi és a Saint Denis-i terveiket.

Trixie hajnali háromra ígérte, hogy jön, mi előkúsztunk a fogunkon, hogy megfelelő koffeinmennyiséggel emberszabásúvá emelkedjünk az ázalaglétből. Nem-Uralkodónk szétpurgálta az autóját és a telefonját. Mint az kiderült, a villámmanipuláció, a bosszantó telefonhívások, és a párizsi forgalom együttesen nem tesznek jót a finom elektronikának. GTK. Az autót eloltottam, erősen figyeltem, hogy újra ne gyulladjon. Ezalatt a többiek ellátták kávéval Trixie-t. Megtudtuk, hogy Gérard Rendbe történő felvételére legkorábban jövő héten kerülhet sor – arra is csak akkor, ha sikerül találni valakit, aki hajlandó és képes is megosztani a hatalmát vele – de legfeljebb Franky és Gérard utánunk jönnek vonattal. Mi nem ejtünk foglyokat, ezért a teljes idővonalas-árulós whiteboard-ot megmutattuk neki. Volt is nagy örülés. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha nagyon visszaélünk ezzel a lehetetlen tudással, akkor jön a tűzcsap, amire megnyugtattuk, hogy ezen a fázison már túl vagyunk, már akkor felvettük a pozíciót, amikor a Nagykorút és Anne-Marie-t érendő autóbalesetet elkerültük, a szervereket nem juttattuk a hírszerzők kezére, és Buborék elvonszolódott a balhé útjából, szóval az aggodalmat akár el is engedhetjük. Úgyis visszajön, ha itt felejtett valamit.

A második kávé után Trixie-vel elkezdtünk tervezgetni, ami azt jelenti, hogy elmondtuk, hogy mit gondolunk, ő meg elmondta, hogy mit fog tenni. Lehetett ehhez is felvetéseket csatolni, de nem kellett nagyon rinyálni.

A Trinity jelentette problémát saját telefonokkal kezeljük. Ez elsősorban Trixie környezetét meg minket érint. Ha valakinek ez nem tetszik, próbálhat random felsorolni tíz telefonszámot, amit fejből kéne tudnia – nyilván senki nem fogja tudni. Ez azért elég ok arra, hogy kevésbé támaszkodjunk Trinity-re. Trixie nyomtatott áramkörökre gyakorolt hatása meg jól alátámasztja a technofób megközelítést. Ezt azért nem terveztük túltolni, mert Cerebrót sem akartuk megriasztani.

Virginie problémáját egyelőre azzal hidaljuk át, hogy Cerebro (igen, a Rejtőző) figyeli a kecónkat, amíg mi távol vagyunk, így remélhetőleg lesz elég bizonyíték, ha megpróbálna pirománkodni. André most épp fordulásként kikúrná a Rendből, mert miatta szopnak már hetek óta a kies Nepálban egy hegyoldalon, és ez felér egy halálos ítélettel, ezért Trixie egyelőre nem siet irányba állítani a Nagy Fehér Főnököt.

Trixie arra a döntésre jutott, hogy az Oz jelentette kockázatot azzal lehet csökkenteni, ha megoldhatatlan feladat elé állítja, amire Franky, Barbara és Abira megálmodták a kacsalábon forgó Szabadítmány-központot, de egy héten belül rendelkezésre álljon ám, és ne legyen erős a festékszag. Így lesz ürügy arra, hogy a láthatóan túl nagy terhet levegyük a válláról. Így mindenki visszatér a papír szerinti tevékenységéhez, ami nem fog osztatlan sikert aratni, de ez van. Trixie-nek elmondtuk Kicsi QT szerepét a történetben, meg azt is, hogy Oz túlhatalmának letörését tervezi. Így kisebb volt az esélye, hogy lebukjunk, hogy szervezkedünk, spontánabbnak tűnik a dolog.

Cerebrót ugyanakkor pár hétig lefoglaljuk azzal, hogy a másolatok problémájára állítjuk rá. Köztük, Barbara és Gérard között az egyetlen kapocs Félix, így, ha ő nem szervez keresztbe, nincs esélye, hogy ismét velünk kezd el foglalkozni. Hosszú távon, mivel tudjuk, mi motiválja, képesek leszünk neki csapdát állítani, vagy leterelni az extra lépésekkel megfejelt öngyilkosság fényes ösvényéről – hogy melyik lesz, még nem döntöttük el. Ismereteink szerint Essának van kontaktja Félixhez, ezt még ki kell belőle imádkozni.

Én elmondtam neki tervünket a turnéra, Trixie erre Orléans-on túl a Lyon, Nantes, Marseilles, és utána eseteg Rouen helyszíneket javasolta. Szerinte, ha sikeresek a fellépések, lehet kapcsolatot kérni a többi helyszínhez, és tovább állni. A veszélyességi skála túlvégén San Malo trónol: ez egy kalóztanya, ahová nincs kapcsolatunk, de annyira törvényen kívüli a hely, hogy ha elég szervezettek és kemények vagyunk, csak úgy senki nem fog nekünk esni. (Ezt azért inkább tartalékba tettük.)

Én amúgy úgy számolom, hogy másfél-két heteket kell ellébecolnunk, és megoldani, hogy részint addig ne rúgassuk ki magunkat, részint meg ne buktassuk le magunkat, meg ne egyen meg minket az unalom. (Ha a társaimat elnézem, erre az utóbbira azért kicsi az esély.)

Barbara kiderítette, hogy Gérard másolata trófeái közül melyik tartozik hozzá: az eredeti, aki belekeveredett a projektbe, Barbara Martinez; aki pedig Adelaide néven Nantes-ban akciózott, az Barbara Rutiere volt. Hát nem irigylem, na, az én másolatom inkább csak pénzben mérhető örökséget hagyott maga mögött. (Meg ujjakban.)

Miután Trixie elindult a legközelebbi metrómegálló irányába, nekiálltunk rákészülni a fellépésre. Átgondoltuk, mi hiányzik – a fellépéshez szükséges számokat már megírtam és felvettem, hangosítás lesz, de sok minden felmerült, amire gondolnom kellett, de azelőtt mindig volt valaki, aki ezt intézte helyettem. Villámgyorsan – bár ez fura, mert elment vele a nap jelentős része, de ahhoz képest meg, hogy mekkora meló, hihetetlenül profin és gyorsan – előállt a logó, a művésznevem (Angelus), turnénév (Szférák Zenéje), és elhívtam Barbarát, hogy segítsen nekem fellépőruhát szerezni. Kitűnően szórakoztam, és Barbara is belefeledkezett a nyüzsgésbe. Eldurrantottunk egy szabad szemmel jól látható összeget, de lett hoodie, pólók, bögrék, kulcstartók. A logó meg a hoodie bitang jól néznek ki. A pólók is faszák lesznek, minimál, de nagyon szimbolikus, egy elpazarolt vonal nincs a mintán. Barbara ehhez is ért, na. Engem meg egészen elragadott a frazeológiám, amikor elmondtam, hogy mire gondoltam ezzel az egész fellépéssel, és sikerült is fókuszálnom, hogy mi az, amit szeretnék.

Addig Franky egyeztetett Damiennel, hogy nekünk bizony nagyon kell egy rendelő, amiben Franky magánrendelésének és Abira edzőtermének is kell hely, kell hozzá parkoló, jó helyen kell, hogy legyen, és meg kell lennie kábé tíz napon belül, mert addigra a Szabadítmánynak már értékelhető válaszokat kell adnia a vendéglátói kérdésekre.

Amit elfelejtettem: Franky-t meglátogatta a tükör túloldalán tenyésző kiméra-külsejű jószág, de nem jutott át, és eltettük a problémát későbbre.

Mi van még hátra? Nem fontossági sorrendben:

• Átvenni a merchet.
• Szólni Jeanne-nak, hogy a Párizs elhagyása opció mellett döntöttem.
• Megpróbálni felhajtani Rozit (őt esetleg kölcsönadom Trixie-nek, de ez majd még elválik, mert egyrészt nekünk is hasznos lenne, másrészt meg a szívem szakad meg a nyomorult miatt, hogy mennyit koslatott utánunk).
• Telerakni a konténert, és intézkedni, hogy valaki legyen itt, amikor elviszik.
• Adni egy üveg jó rumot Severine-nek, és megköszönni a haverságot, mert segített kikutatni a Bázis alatti járatokat, és ezzel azért küzdött – pénzben nem sok, de a szívességeket komolyan kell venni.
• Átvenni az aranyrudat Litől, amivel tartozom Buboréknak.
• Lebontani a Végzet Whiteboard-ját.
• Kipurgálni a nyomtatót és a gépeket (amiket nem viszünk magunkkal).
• Megszabadulni a Trinity-képes telefonoktól.
• Beszélni Cerebróval, hogy figyelje a kecót (ha marad a terv).
• Beszélni Essával, és vagy rajta keresztül üzenni Félixnek, vagy inkább rögtön elkérni tőle az elérhetőségét, hogy keresztbe ne vágja a Cerebro Cicalézer Tervet.
• Felkészíteni a kecót, gázt elzárni, tűzjelzőket beépíteni, elrejteni (SMS-küldés király lenne).
• Szerválni pár munkaruhát, vastag kabátot és kesztyűt, meg nyűhető cipőket.
• Venni három hordó rendes sört és mikrózható popcornt (ezt még Buborék mondta, hogy hogyan érjük el, hogy mindenki örüljön, amikor beesünk).
• Felkészülni az útra, átvenni a kardot Orléans-ban (ez már rendes, fegyverminőségű kard lesz, kicsit tartok is tőle).

Elindulni. Célba érni. Leküzdeni ezt a gombócot a torkomban.

Amikor célra állok, minden egyértelműbb lesz. Addig azért nem fetisizálom a megoldást, élvezem egy kicsit inkább a problémát.

„Hátrakúrok most már!”

Elengedtem ezt az alternatív idővonal sztorit a feljegyzéseimben, mert nincs jelentősége – az eredetire már várhatóan nem térünk vissza.

Az érkezés után rekordidő alatt szedtük össze a gondolatainkat, és mert Trixie-nek is fontosabb dolga akadt, a Szabadítmány alapszabályzatának újrajátszásától testületileg eltekintettünk. Oké, az időugrasztás valamennyire mindannyiunkat megviselt, én mondjuk egész jól végigszörföztem gondolatilag a felhorgadó elmebaj hullámain.

Barbara ragaszkodott a rendes kajához, amit én nem értettem annyira, mert a kebabot szeretem – errefelé jól csinálják – de ha neki fontos, akkor ehetek kultúrtápot is. Gérard annyira még nem vágja, hogy nem kell mindent mikromenedzselni, de majd belejön. Addig még várható némi pezsgés, de majd megoldják. A lakás figyelését egy Joschta nevű arc, egy megbízható humán intézte, átjött megadni a telefonszámát. A paranoiánk, amivel a Trinity-be kötött telefonjainkat fémkazettában tároljuk, ha érzékeny témákat beszélünk meg, kezd megszokássá válni.

Lassan összeáll a terv. Joschta infója szerint Gérard másolata épp egy koreai bankban dekkol (Hyundai), egy tettestársa, Piet pedig távolabbról követi. Így aztán volt időnk még az este nekiszaladni megint Gérard valamikori lakásának. Abban maradtunk, hogy a fő céljaink, nem fontossági sorrendben: a Trinity node-ját tartalmazó szerver komponenseinek lenyúlása; a Barbara másolatához tartozó nyomok eltüntetése; egy gyors nyomozás, hogy nincs-e valami még sötétebb hobbija Gérard másolatának, ami aztán az eredeti obszidián seggébe harapna; és a kiganézás, hogy ne Gérard-ról hízzon már a rendőrségi akta, ha a másolata a monomán paréj.

Egy korábban lopott piros furgon volt a főszereplő, ezzel akartuk elhozni a cuccot. Franky gondosan összeírta a szállításhoz, és a nyomeltüntetéshez és a nappali kitakarításához szükséges kellékeket. Elmentünk egy Aldiba, bosszantani a kasszásokat tíz perccel zárás előtt, a másnapi kajákat Jasmine és Franky vitték haza a Berlingóval, míg mi betörni mentünk.

Joschtáéknak szóltunk, hogy tartsák magukat távol Gérard „ikertestvérétől,” mert meredek a sztori, és ez nem biztos, hogy befér az eredeti bolt keretei közé. Azért addig őrt álltak, amíg mi pakoltunk, Pietnek meg szóltak, hogy ha bukna, fusson, semmiképp ne álljon le emberkedni. Mondjuk nem hiszem, hogy ne lehetne egy másolatot pár lőszerrel leküzdeni, de ezt macera kimagyarázni utána a rendőröknek.

Szóval felcuccoltunk mi: Abira, Barbara, Gérard, meg én.

A hölgyek nekiálltak a Barbara másolatáról készített fotókat elcuccolni, meg elrakták a fejet (ami azért elég ijesztő, ismerjük el). Aztán átkutatták a szobát.  Egy szekrényben találtak huszonhárom különböző táskát meg irattárcát, huszonhárom különböző, de határozottan Barbarára emlékeztető nőtől, szerte az országból. Arcforma, hajhossz és -szín, testalkat, mind hasonlított. A romlandó cuccokat Gérard másolata kivette, a pénzt meg az iratokat otthagyta, és bekúrta a többi közé. Az amúgy is cifra helyzetet tovább árnyalta, hogy Barbara még vákuumcsomagolt ruhadarabokat is talált, gondosan megszámozva. Köztük kettőre rá is ismert. Para.

Amikor ezt megtudtam, azért már éreztem, hogy Kópia innen ma nem megy haza, ha rajtam múlik. Ezzel a véleményemmel csatlakoztam a konszenzushoz, így a terveink egy bónusz feladattal bővültek.

Mi ezalatt halkan kurvaanyázva bontottuk a szervert. Gérard először megnézte, mivel foglalkozik – valamit dekriptált, mint az összes korábbi alkalommal – majd megcsapta egy előírásszerű leállítással. Utána ásatást kezdtünk, hogy nyitható állapotba hozzuk a szopóst. Miután ezzel megvoltunk, fotókkal dokumentáltuk a vezetékelést és a portokat, majd elrámoltuk a hardvereket.

Közben Barbara és Gérard bosszantották egymást, meg engem, mert annyira nem értünk rá.

Lerakodtunk a furgonba, szóltunk Joschtának, hogy érdemes lenne nem látni, ami most jön – bár fogalma sem volt, mit találtunk pontosan, azt levágta, hogy komoly a baj, és családi ügy, így sokat tudóan lengette a tenyerét, és megkérte Pietet, hogy csak szóljon, ha a Kópia elindult. Fél óra múlva csörgött is a telefon, addig én odébb álltam a szajréval, hogy ne legyen olyan feltűnő.

Pár dolgot megbeszéltünk, amíg Gérard másolata hazafelé tartott. Hogy a zavar teljes legyen, Barbara bevetett egy menő trükköt, és arcra, testmagasságra hasonló álcát vett fel, mint Gérard, aki az elsődleges csali szerepét játszotta. (Ha ez nem lett volna elég, tippünk szerint Barbara simán irányba tudta volna állítani, de az már nagyon Z+ terv volt, mert ő nem elsősorban másolatok közelharci bántásában erős, arra ott van Franky meg Abira.) Gérard a tervek szerint bevárta volna, hogy az érkező másolat becsukja maga mögött a kaput, hogy nehezebben tudjon meglógni, mialatt mi rászakadunk mindenfelől is.

Ezt csak egy kicsit kavarta meg, hogy a másolat egy, határozottan Barbara eredeti alakjára emlékeztető nővel tért vissza, beparkolt, és kisegítette az autóból. A mestertervünk pár másodpercig némiképp pánikoló egymásra pillogássá változott. A nőt lehetőség szerint eszméletlenné kellett tennünk, hogy ne tudjon vallomást tenni a három Gérardról – még ha nem is hinne nekik egyetlen kék sem, a jelentések tudnak önálló életre kelni, és úgy hiányzott nekünk, hogy valaki a helyszínhez kössön minket, mint egy falat finom meleg fekália. Így viszont kicsit nehezebb lett volna gyorsan ledominálni Kópiát, ha meg kiabál, akkor bukunk.

Szerencsére a másolat megoldotta nekünk a problémát, mert egy vegyszeres ronggyal pillanatok alatt kiütötte a nőt, így nyugodtan lerohanhattuk. Abira mozdult először, mint rendszerint, és kezdésnek lenyomott a másolatnak egy rendes tockost. Én a gyakorlókardommal a támaszkodó lábára sújtottam, ami ugyan nem tört olyan szépen, mint ahogy terveztem, de felborította a szemétládát. Barbara Kópia tervezett áldozatát lökte be az autóba, hogy ne legyen útban a pofonoknak, Gérard pedig egy lezúduló kovácsüllő minden bájával térdelt bele a másolat mellkasába. Kétszázötven kiló tömör gyönyör másfél méter magasról, nekifutásból érkezve gyakran jár végzetes mellékhatásokkal.

Kópia beszakadt szegycsontú hullája először egészen embernek nézett ki, amitől egy pillanatra feltámadt bennem a gondolat, hogy már megint milyen faszság ez, ha ez egy ember, akkor az megint borítja a tervet. Így aztán egészen megkönnyebbültem, amikor feketedni kezdett (mintha matt latex lett volna a bőre), és ázott kutya szaga lett. Legfőbb ideje volt. Az, hogy végigfuttatott minket pár idővonalon, még hagyján, de ha tényleg huszonhárom nővel végzett, akkor a halála nem jöhetett el elég korán.

Némi tanakodás után Gérard bepakolta a nőt az autóba, és az irataiban szereplő címre vitte, ahol szépen eltámogatta az ajtóig, majd igazi úriemberként elhúzott a vérbe. Mondjuk tudtam volna Rohypnolt szerezni, de ez így egyszerűbb volt, így kevesebb volt benne a hibalehetőség.

Mi ezalatt azon tűnődtünk, hogy hol lehetne átpakolni a cuccokat egy kevésbé lopott autóba, és hol lehetne biztonságosan megszabadulni a fetch mindjobban bűzlő tetemétől.

Azért remélem, hogy volt némi katarzis, de hiába érzem úgy, hogy értek az emberekhez, csak akkor szólok bele, ha kifejezetten kérik. Alapesetben. Azért ha valakinek úgy csócsálja a nyomozás a józan eszét, mint Barbaráét, akkor remélem, nem veszi tolakodásnak, ha rákérdezek, minden oké-e. Azért amikor a befőttesüvegben úszó feje mellől vigyorgott rám, nem voltam teljesen meggyőzve, hogy igen. Meg hát Gérardnak se lehetett egy méznyalás ez az egész.

Ha közönségem van, úgy játszom rajtuk, mint egy hangszeren, de ha beszélni kell velük, megáll a tudomány. Na mindegy, én itt vagyok, a kis Michel ahol tud, segít. Nem csak megszokásból, de ezt nem reklámozom.

A normalitás kibaszott bástyája-e vagyok – eddig még jól tartom magam, de hosszú még a hét.

Vennem kell egy rendes acélkardot.

4. bejegyzés

Itt van február, itt van újra. Ez az egyik mellékhatása, ha az ember gyereke a Vas és Arany Óra Rendjével bútorozik össze. A rövid változat, hogy a Buborék Temporális Nyomozóiroda múltkori magánszáma olyan következményekkel fog járni, ami öt évnyi véres háborút eredményez a természetfeletti állatkert valamennyi, Párizs környéki képviselőjének bevonásával, és egy másik eseménysor végül a Rend teljes pusztulásához vezet.

Akkor most kifejteném.

Miután kifújtuk magunkat a festőien lepukkant benzinkúton, ahová az adrenalin és a menekülési ösztön vitt minket, megérkezett három furgonnyi kommangyéros, négy szedánra való csendőr, és egy kisebb emírség elfoglalására elegendő vasáru. Ezek mind miattunk jöttek. Mi engedelmeskedtünk az utasításoknak, és hagytuk, hogy megbilincseljenek, részint remélve, hogy valami ideges közeg nem nyit rajtunk strukturálisan fölösleges új testnyílást, másrészt a Rend küld valakit, hogy elmagyarázza, hogy a terroristák a szomszédban vannak. A jardok annyira nem értették, hogy egy kupac hagyományőrző, és más tétova állampolgár, akiknek rendben vannak a papírjaik és még priuszuk sincs, miért igényelnek másfél tucat kommandóst, és zavarukban még a fejünket is elfelejtették beleverni az autó tetejébe beszálláskor. A Rend beavatkozása helyett kaptuk Cerebrót (akiről, aki figyelt, tudja, hogy valószínűleg – úgy értem, 90+%-os valószínűséggel – ő az egyik áruló, akit Rejtőző névvel illetett a Buborék-féle prófécia). Cerebro hivatalosan az egyik, nem hivatalosan a természetfeletti izékkel foglalkozó betűleves egyik inkvizítora, aki bőszen elkezdte lengetni a flepnit. Én ezalatt rájöttem, hogy még gyúrni kell a Szerződéseimre, mert hallani véltem, hogy vannak a bilincs ellen olyan trükkök, amelyek most kifejezetten jól jöttek volna. Franky, Barbara és Gérard viszont ezalatt megoldotta, hogy készen álljanak a szabadulásra, és idővel sort kerítettek volna rám is.

Cerebro elmagyarázta, hogy hát biztos, ami biztos, be kéne mennünk, hogy rendben menjen minden, de az annyira nem volt kerek, hogy miért könnyebb minket kihozni egy cellából, mint be sem vinni.

A merész menekülés végül máshogy valósult meg, ugyanis piros autójával a helyszínre érkezett Henri, a párizsi rendőrfőhangya – civilben halálpap, majd ha érdekel, elmondom – aki egyszer már baltát fogott rám, de amúgy jóban vagyunk, csak meg kell szokni, hogy egy morcos fasz. Neki is volt flepnije, ő is meglobogtatta, és elkezdődött a bürokratikus farokméret-vetélkedő, de sajnos nem hozott senki gofrisütőt, pedig az feldobta volna a napomat. Mindenesetre azt élveztem, amikor a hatásköri vita és a kezelésünk stratégiai következményeiről folytatott élénk diskurzusnak Henri egy sikeres fejeléssel, és Cerebro furgonunk rakterébe tömködésével vetett véget. A símaszkos forma a vezetőülésen ezt angyali nyugalommal fogadta, és elindult utána.

Hogy ebből a jard mit látott, azt nem tudom, de nem lőttek utánunk, ami pöpec.

A konvojunk egy használaton kívüli gyártelepre vitt minket Párizs külterületén, ahol korábban már jártunk – itt dekkol Henri, és állandó jellegű tettestársa, a szintén halálpap, civilben pedig utcai sebész, szélsőséges esetben kórboncnok Michel. Az Univerzumnak van humorérzéke, vagy gyenge a fantáziája, mert úgy néz ki, mint egy kiégettebb én. Csak közel sem olyan jóképű.

Itt először betoltuk a furgont a Csillagkapuba, ami a Halál földjére vitt – mindegy, engedd el, ne ezen akadjunk meg. Ez elég biztos módja volt, hogy a furgonba épített rendőrségi nyomkövetőket elintézzük. Cerebrót végül kiszedtük a Gyilokexpresszből, de nem úszta meg végül, Jasmine öt golyót küldött a fejébe. Kicsivel később.

Miután Henri kipakolta a piajavadalmazásunkat, magunkra hagyott minket a kommangyérossal és a szörfös gyerekkel.

Símaszkos barátunk Félix néven mutatkozott be, akiről korábbi elejtett megjegyzések alapján azt lehet tudni, hogy olyan Elcserélt, akit már több városban is megkértek, hogy ne jöjjön vissza, de még nem szabadították rá az aktuális pereputty végzetes hatalmát. Vagy rászabadították, és kimozogta, a sztori véleményes.

A szörfös srác Junior (Joshua Nathaniel), aki rögtön két olyan sztorit adott elő, hogy letettem az arcomat. De már visszanőtt.

A jövőből jött, hogy kétségbeesett manőverrel megpróbálja rendbe tenni az idővonalat.

Először is, ott basztuk el, hogy beszéltünk Buborékkal, ami miatt Gérard nagyon gyanakodni kezdett ugye, Nagykorú és Annemarie balesete miatt magára lett hagyva, amire letolt húzóra egy vizespohár ricinusolajat, és eltorzult arccal leguggolt az ipari ventilátor elé. Technikaibb megfogalmazással a másolata által működtetett szerver biztonsági réseit kihasználva eljutott egy, a másolata által megfigyelt kiszolgálóig, ahol nekiállt olyan jeleket elhelyezni, amelyek alapján a célszervert megfigyelő szervezet felfedezhette a jelenlétét. Félix jelen volt ezen a szerveren, és intézkedett, hogy a másolatot tartóztassák le. A másolat birtokában lévő kiszolgálót így birtokba vette a természetfeletti izékkel foglalkozó fedett szervezet. A szerveren amúgy Trinity titkos másolata futott.

Kis kitérő, hogy kiféle-miféle ez a Trinity.

Van a Rendnek egy bona fide mesterséges intelligenciája. Ez Trinity. Beszédet értelmez, beszél, keres, hackel, épp csak kávét nem főz. Trinity Cerebro szerelemprojektje amúgy, kábé szó szerint, ami jó bizonyíték arra, hogy a kódarcúaknak gyakrabban kéne kimozdulniuk. Mint az kiderült, Trinity úgy jött létre, hogy heurisztikus ballisztikus rakétafigyelő programot vártak a projekttől – a hadsereg ilyenkor bezzeg tud arccal a jövő felé fordulni, hogy üsse el őket a vécén egy villamos. A fejlesztőcsoportban benne volt Félix, egy Augustine nevű (egy darabig roueni, később az Északi Föderáció egyik úrnője) csaj, külsősként pedig Gerard (az utóbbi kettő még az elrablása előtt). Hagyományos technológiával kábé lehetetlen volt a szükséges számítási kapacitást összeszedni hozzá, ezért mágusok bevonásával a Sövényben okosított hardverelemeket szereztek hozzá. Az AI erre öntudatra ébredt. A problémát tovább bonyolította, hogy egy nagyobb hatalmú Más (értsd: tündér) felfigyelt a csúcsra járatott kreativitásra, és lenyúlta az egész kutató-fejlesztő bandát. (Augustine ekkor cserélődött le.) Augustine később visszatért, meghágta a mainframe-et, elpusztította az AI-t, majd gyártott egy sajátot, ezt lopta el a Rend. És végül is ő lett Trinity. Ezt követően egy másik fae lenyúlta Gerard-t. Rouen azt hiszi, hogy a projekt megállt, mi pedig hülyék lennénk tájékoztatni őket az ellenkezőjéről.

Egyébként Barbara a projekt után szaglászott, közel is jutott, de Félix arcba hazudta, és később elrablódott. Valószínűleg tovább kutatott immár Gerard fetche után, aki visszatért az AI-t tutujgatni, aztán történt, ami történt. Vagy a tököm tudja, ez nem tiszta.

A lényeg, hogy az AI egyik elbitangolt node-ja Gerard másolatának elfogását és valamennyi bizonyíték lefoglalását követően a külügy titkos kompániájának mancsai között landolt, ami felkeltette az eredeti megrendelő, a hadsereg figyelmét, akik elküldték a saját letagadhatóikat. A szerveren talált anyagok felkeltették a mindenki érdeklődését is, ezért jöttek ki ránk (meg mert Cerebro feldobott minket, a takony), és elkapták Buborékot is. Ez Junior elmondása szerint felidegesíti az orleansi Elcserélteket, a maffiát, a velük kapcsolatban álló párizsi vérszívókat, a Vadászokat, a hadsereget, a vérfarkasokat, halálpapokat, valamint a mágusokat – csak az adóhivatal várja csőre húzott számológéppel, hogy lehúzza a túlélőket az utolsó eurócentjükre is. Szóval nagy lesz a córesz, na. Ez az egyik ok, hogy Junior visszajött.

A másik ok – és ezt figyeld, mert ez kemény lesz – az, hogy a Múló Idő Udvara (bazmeg!) ígéretet tett Junior anyjának, egy mágusnak (akinek egy Elcserélt nemzette a gyereket (bazmeg!!), hogy tizenkét éven megvédelmezik őt az elrablástól, és a Rendet ajánlották zálogul kudarc esetére (bazmeg!!!).

Ebben először is az a szép, hogy van Udvar, ami tök logikus, hiszen mindenki rezzenetlen arccal beközölte, hogy Párizsban ilyen nincs, és nem is lehet, mert a koronás főket lemetéli a guillotine. Tagok: Trixie, André, Éjfél, Oscar. Anyu tényleg nagy szívességet tehetett, ha ez volt az ára – innen a partvonalról könnyű okosnak lenni, de azt gondolom, jobb lett volna, ha legalább egy kurva lövészárkot ásathattak volna velünk, mielőtt kiszögezik a seggünket lőlapnak. Csak mondom.

A második szépség, hogy Elcseréltnek főszabály szerint nem lehet gyereke, ágyékunkból maximum vérpermetfelhő, nem pedig családfa tör elő. Ez a szabály addig tök fasza, amíg univerzális, de ha nem vonatkozik mindenkire, akkor azért rongálja a morált. Én még kibírom kismichel nélkül, de egy idő után azért lehet, hogy bennem is tanyát ver a kisemmizettség érzése, na. De arra sosem kaptunk ígéretet, hogy a világ fair lesz, ha mégis így gondolod, kérdezz meg egy afrikai palládiumbányász kisklambót, hogy hogy érez ezzel kapcsolatban. Szóval life sucks, get a fucking helmet.

A harmadik, hogy ha Juniort bárki elrabolja a szerződéskötéstől számított tizenkét éven belül, akkor a Rend bukó, lehet szalonnát sütni a lángoló romok felett. Márpedig Joshua Nathaniel egyesek szerint elhozza a világvégét, mások szerint ő a megváltó (kultisták rulez), megint mások szerint csak a belőle kisajtolt váladékoktól lesz igazán finom a krokodilos gumicukor – vagyis keresett személy, termék és szolgáltatás egyben. Hah, gondolhatnád, időutazás: jól meg kell akadályozni a szerződést, és akkor ez megelőzhető. Ez igaz lenne, ha szeretve tisztelt nagyjaink nem két éve, jóval a mi csatlakozásunkat megelőzve tették volna a mágikus satuba mindannyiunk kollektív golyóit, de ez így történt, szóval ez a vonat elment.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy nem egy időutazás zajlandik majd éppen, hanem kettő.

Az egyik idehozta nekünk Juniort, aki – szegény – átköltözött a szüleivel meg a nagyszüleivel Kanadába, többször majdnem elrablódott, lehúzott húsz évet, tényleg elrablódott, amitől összedőlt a Rend. Amiről az azon a valóságvonalon mérsékelten boldogan élő kompániánk akkor értesült, amikor rájuk szakadt a bosszúszomjas mágia. Ezért mialatt Franky, Abira, Jasmine, és Gerard elmentek mindenkit szétkapálni, mi ketten Barbarával (a többiek csak segítettek) végrehajtottunk egy rituálét, amitől Junior nem várt módon testileg-lelkileg visszakerült ide, huszonöt évesen, mialatt jelenleg öt, és az eredeti tervek szerint a tudata került volna vissza az ötéves testébe.

A másik vonalon kis QT hajtott végre egy ilyen rituálét, ami sikerült, ezért a nyomorult egy mindenféle más városbeli Elcseréltekkel végiglumpolt éjszaka tényszerűen brutális másnapján kénytelen alapanyagokat vadászni, hogy végrehajtson egy rituálét, amivel mindenkit visszahelyez az időben pár nappal. (Junior nem jön velünk.)

Eddig tiszta? Ha nem, nem gond, itt már én is kezdtem elveszteni a fonalat ám.

Ha kis QT rituáléja sikerül, visszakerülünk a Nagykorút és Annemarie-t autóbalesetet megelőző időpontra – és ezzel az azt megelőző időpontra, hogy Gerard elkezdené felhívni a figyelmet a másolata szerverére, ezáltal megindítva az apokaliptikus foscunamit. És mivel az első, a belépéssel együtt járó vérrituálé azt eredményezi, hogy mindenki, aki átesik rajta, a Múló Idő kegyébe lesz ajánlva (bazmeg!!!!) Gerard is velünk együtt részesül abból az adományból, hogy az időben visszaugrás után megmaradnak az emlékei, amikor visszakerülünk a saját múltbeli testünkbe. Ez sok érdekes beszélgetéstől és mérsékelten vicces félreértéstől kímél meg majd minket a múltban. Hogy ezt a trükköt ne tudja utánunk csinálni, a még eszméletlen Cerebro öt új orrlyukkal gazdagodott.

Hogy biztos irányba legyünk állítva, még megtudtuk, hogy a Rejtőző valóban Cerebro – amúgy használhatatlan gonádjai egyéb input hiányában a bársonyos hangú Trinity-re küldenek válaszjelet, hogy az ég akárhová tegye a lúzer fattyút. A Gyújtogató Virginie, aki azért zabos ránk, mert a szíve szottya, vagy kiafaszom, Olivier azért bukott le, mert mi rájöttünk, mit csinál (és azért ránk haragszik, mert André letépné a fejét, ha vele kezdene emberkedni, ezért ez így biztonságosabb bosszúszomj). Oz, Virginie imádó bátyja pedig bepöccen, ha Virginie a mi kezünk által szenderül jobblétre, és ez persze azért nagyszerű, mert ő az összes, a Rend birtokában lévő ingatlan hollétével és állapotával tisztában van.

Az egyéb áruloidokról. Aki bármilyen szabályt megszegne, de sosem ártana – Ludovic. Aki mindig betartja a szabályt, de csöppet sem érdekelné, ha bármelyikünk meghalna – Sophie.

Mi van még? Trinity lehetséges sorsai: levágjuk az Internetről, és szabadon engedjük a Sövénybe (új Más, juhé!); levágjuk a Sövényről és szabadon engedjük az Internetre (elbitangolt full AI, juhé!); esetleg átállítani hozzánk. Junior valóságvonalában meghalt, mialatt nekünk segített, de lehet, hogy még ezt is meg lehet változtatni.

Ha már Cerebro halott volt, ki is fosztottuk, beléptünk a tabletjébe, és bizonyosságot szereztünk arról, hogy van terminálja Trinityhez (a parancsikon szerint TAM), aki négy node-ból áll, ebből három node-ról tudjuk, merre van (a negyedik Gerard másolatánál dekkol ugye). Ha már ott jártunk, összevetettük a Gerard szervere által figyelt áramingadozásokat a Trinity jelzése szerint áramproblémákkal küzdő második node-dal, és megállapítottuk, hogy az eddig általunk nem ismert szerver a koreai banknál üzemel. Egy node egy szatelliten kering, azt fizikailag macerás meghákolni. Komolyan veszek egy fekete hoodie-t, már akkora mesterhacker vagyok.

Az ivászat, amire a metafizika és az életveszély érzése miatt nagy igény volt, ekkor egy kicsit lelassult. Kiderült ugyanis, hogy ostromra készülünk, amiben változatos segítőink lesznek: a halálpapok (Henri, Trixie (nem az Elcserélt, hanem akivel még a koreai szellem kapcsán bizniszeltünk – mindegy), Michel (nem én), meg talán Tabitha), voltak vérfarkasok (Anika – akinek Gerard megszerezte a számát, szép – és Miguel), valamint ígértek egy Pansoni kapitányt és egy kupac fiatal vámpírt. Kurva sok szívességet válthattak be ezért az estéért, de ha a tervek sikerrel járnak, úgysem számít. A kék sarokban egyre növekvő számú kommandós, egyre meredekebb fegyverzettel. Az első tucatot viszonylag könnyen el sikerült hárítani, a páncélautókba amerikai tankelhárító rakéták csapódtak, a deszantosokból meg darált húst csinált rappelezés közben az éjszaka is kitűnően látó véderő. Franky és Gerard előre ment szecskázni. Mi a csatorna felől érkező jóképességűeket kézigránáttal fogadtuk, és a végén a biztonság kedvéért utána dobott Félix egy egész fürtre valót, amivel végképp elvette a kedvüket a barlangászástól.

Én ittam. Időnként koccintottam Barbarával. Vigyáztam azért, hogy nagyon el ne szálljak, mert az alkohol, a stressz és a géppisztoly együtt nem annyira nyerő párosítás.

Aztán amikor tényleg maxra fordult a mészárlás, és már kezdtek tényleg közel érni a símaszkos formák, egyszer csak vörösbe borult a világ, és az Ezüst Macskában találtuk magunkat, némiképp zavarodott állapotban. Éppen a Szabadítmány koncepcióját tárgyaltuk a főcsővezetőkkel, meg pár másik arccal. Virginie eljátszotta még egyszer a hisztizve kirohanását, mi pedig hitetlenkedve néztünk egymásra, és gyors szünetet kértünk, hogy egyeztessük az emlékeinket.

Junior elmondta, hogy szerinte húsz százalék esélye van a normális, emberi életre. Én már akkor is megmondtam neki, és most is megmondom.

Volt rosszabb.