Nem hiszem igazán, ami történik velem. Ha megállok egy percre, érzem, hogy jön a hideg téboly, vagy valami, ezért inkább eljárok futni. Vagy ültetek. Lőni itt nem lehet, közel van mindenféle iskola. Mondták, hogy próbáljak naplót írni, de ne füzetbe, hanem ide – mármint a saját gépembe, amit én vásároltam.  ! .  Még sosem írtam naplót…

————————————————————————————————-

Eddig még nem volt külön szobám – nem gyerekszobám sem. haha. –  Mármint Ezelőtt. Most meg külön lakás. Azt hiszem tetszik, bár furcsa az egyedüllét. Mindenesetre jól mutatnak a falon a trófeáim. Kár, hogy az egyiket elhagytam. —Nem megy még ez a szövegírás, vagy szerkesztés, asszem segítséget kell kérnem, mondjuk Micheltől   ? Barbara valószínűleg kiröhögne. Vagy beszélne, sokat – Jaj.

Michel azt mondja próbáljak hosszabb mondatokat, mert ez kicsit ijesztő. De beleírni nem mer, hehe. Nem értem mi a baja. Oké, kicsit ideges vagyok, de rendben, legyen olyan, mint az iskolában. Fura azért gépelni kézzel írás helyett, olyan személytelen? Cserébe legalább olvasható.

—-{}

Miről írjak? Hogy hogy kerültem ide? én sem tudom – azt hiszem elkezdem az elején – mármint az én életem elején. Névtelen mbaye falucskában születtem egy viharos éjszakán – a helyszín Dél-Csád, pontosabbat nem tudok.

Anyám különleges asszony volt, lágy és mégis erős, nagyon szoros volt a kötelékünk, valószínűleg mert nem lehetett több gyereke. Nagy csapásnak számított ez a faluban – különösen, hogy nemzőapám egy arab katona volt, aki megbecstelenítette anyámat még egész fiatal korában. Ki tudja, hogy a szégyen miatt, vagy egyéb hatalmak közbenjárására történt, de a születésem éjszakáján majdnem mindketten megtértünk őseinkhez, és anyám méhe kiszáradt ezután. Mostohaapám karolta fel mikor már nagyobbacska voltam, és meglepő megértéssel fordult felénk, ami szokatlan volt a férfiak között. (megy ez a hosszú mondatos cucc, most szólj be Michel – )

Addig hárman éltünk Nagyanyámmal egy sátorban, de nagy volt a rokonság, és rengeteg unokatestvérrel együtt nőttem fel. Nagyanyám anyámmal ellentétben kemény, makacs asszony volt, tőle tanultam a gyógyfüvek szeretetét, és ő keltette fel kíváncsiságomat a szellemvilág felé. A falunk keresztény volt ugyan, de rengeteg ősi hittel töltöttük meg a vallást, megfért a házunkban Szűz Mária és Földanya (sőt néha egy és ugyanaz volt a kettő). Gyakran kellett a szellemeket kiengesztelni, ha jött a szárazság, vagy nem esett teherbe egy fiatalasszony, ilyenkor hű kiskutyaként kísértem Nagyanyámat, aki szigorú magabiztossággal vezetett be a tudományába.

— Hiányoznak. Azt hiszem, ha tudnék most sírnék. De már nagyon rég nem sírtam. illetve nem emlékszem. a baszott életbe. najó, —

Életem nagy eseménye volt, mikor érkezett hozzánk Párizsból egy fiatal újságíró, hogy megörökítse a törzs szokásait és életét. Pierre jó barátunk lett és sokat tanultunk egymástól, nagy szerelmese lettem Párizsnak és a francia kultúrának. Mikor elment – vajon mi van vele? -, mindenkinek adott valami kis emléket, nekem egy picike Eiffel szobor medált bőrláncon, amit azóta mindig magammal hordok. – lehet ezért kötöttem ki itt?. vagy?…

12 éves voltam, mikor ránk tört a gerillacsapat a fák közül. A nőket megerőszakolták, és minden felnőttet és kicsi gyereket megöltek, akit csak értek, nem sokan menekültek meg. A nagyobb gyerekeket összefogdosták, megszámolták és egymáshoz kötözték. Én egy üreges fatörzsben próbáltam átvészelni a káoszt, és nagyon féltem, de mikor láttam, hogy egy katona a Nagyanyámra fogja a fegyverét, sírva rohantam neki. Fura visszaemlékezni, tudom mit és mennyi mindent éreztem, és mégis idegen az egész. Azt hiszem el tudott menekülni, de mintha elérte volna a kés, és úgy láttam súlyos a sebe. Engem persze elkaptak, és elvittek a többiekkel egy közeli táborba, ahova napokon keresztül hozták a gyerekeket. az idősebb unokatestvéreim is odakerültek. A Boss-t nem látta akkor még egyikünk sem. A családom többi tagjával nem tudom mi lett.

—- Meg kellett volna néznem most, utánuk kérdezősködni. De elködösítette az elmém a bosszú, meg az akcióra kellett figyelni. Meg hát az egy másik állam. És nem voltam magamnál nagyon azt hiszem. Kifogások? Félek megtudni?

— Nem mondom, hogy ismeretlen volt az az extatikus érzés, amikor a nagy piros autóval szeltük át a szavannát – éreztem már ilyet, és azt hiszem öltem közben. De arra sem emlékszem tisztán. Mindenesetre most megfizettem Neki, és a bosszú tényleg édes. Mint a vér. Sok mindenre nem emlékszem egyáltalán, és azt hiszem egyelőre jobb is így. Nekem és a többieknek is.

Mert mi lenne, ha eszembe jutna – mi lenne, ha emlékeznék mindenre. Nem, most azt hiszem jobb lesz, ha kicsit kiszellőztetem a fejem. Nagyon kényelmesek ezek a párnás futócipők.

Franky ilyenkor már talán alszik, de majd halkan megyek ki, és nekem úgyis ez az Órám, mikor fussak egyedül, ha nem most. Azért hagyok egy cetlit.

——— >< —

Hogy kell egy ilyet befejezni? Folytatás következik?