-1. bejegyzés

Mondtam, hogy előfordulhat.

Minél többre emlékszem vissza abból, amit Odaát műveltem, annál inkább örülök, hogy ezzel egyedül vagyok. Valamelyik nap az Amazon feldobta a Patkánykirályt James Clavelltől. Nem tudom, megdicsérjem-e, amiért a kétségeim közepébe talált.

Voltam külvárosi gyerek, akinek sose voltak menő cuccai, de voltak cuccai, napi háromszor evett, és számon kérték rajta a matekleckét. Voltam hangos kölyök, aki autólopásokban vett részt maximum, majd arról vetített, hogy hogyan szállított drogot valami menő csávónak – már ameddig a menőcsávó egyik embere meg nem jelent, és el nem magyarázta, hogy addig menjek haza anyámhoz, amíg jó dolgom van, és tényleg csak egészen finoman pofozott fel. Voltam filléres amorózó, aki mindenhez is értett, különösen a nőkhöz, és nem fogta fel, hogy a vonzalom addig tart, amíg meg nem volt, és inkább szól a bevilágításnak és az utcai hírnévnek, mint a másnapos madárijesztőnek, vagy bárkinek, aki merengeni képes. Voltam arrogáns takony, aki nem annyira vágta, hogy vannak emberek, akiknek nem tanácsos nemet mondani, és előintézkedések nélkül könnyen valaki vitrinjében végezheti – vagy a mínuszos bűnügyi hírek között az ötödik oldalon. Voltam árucikk – az átállás biztos eltartott egy ideig, amíg az engedelmesség látszata mögötti tervezgetést még eggyel mélyebbre, az álmok és a tudatalatti szintjére sikerült visszapréselni, hogy meg ne bukjon a terv idő előtt. (Az nem derült ki, működött-e, de biztosan nagyon lelkes voltam.) Voltam gyilkos. Kifordult urak és úrnők ítéletvégrehajtója, szavakkal és karddal szügybe döfő, és mindezt végtelenül élvező, hónaljig véres, csipke veretes hóhér. Voltam elhagyatott, pókhálót gyűjtögető lom. Voltam rabszolga. Voltam menekült.

Jártam Rouenben, Nantes-ban, Kecskeméten, Szudánban, a Sövényben, és a sarki kebabosnál, akinek a bódéját csak azért nem rohanják le a jenkik olajat keresve, mert névleg francia földön áll.

Ellentmondásos a viszonyom a törvénnyel, mert bár szeretem, ha valaki időnként felújítja a közvilágítást, szerintem ennek nem feltétele, hogy a Nagy Testvér percenként megvizsgálja a prosztatámat elemlámpával. Meggyőződésem, hogy a törvénytisztelet és az erkölcs viszonya olyan, mint a kék és a banán viszonya.

A Rend…? Hm. Van bennem hála irántuk, amiért kihoztak és megmentettek akkor, amikor még nem tudtam, merre van az arccal előre. Nyilván nem önzetlenségből, vagy nem csak önzetlenségből. De nyugodtan megtehették volna, hogy elhajtanak minket is a mentőakciójuk után, hogy menjünk, amerre látunk – nem tették. Hogy van-e Messiás-komplexus abban, ahogy működnek, ahogy működünk? Van, de ez nem áll a józan mérlegelés útjába. Kétségem nincs afelől, hogy Szerződések ide, varázserő oda, ha gyengeséget mutatnánk, simán bepróbálkozna velünk a párizsi díszes kompániák bármelyike, hogy a rend éber őreiről ne is beszéljünk. Emiatt valamennyire muszáj erőt mutatni. Persze, a Rend nem egy egységes egész. Egyrészt vannak tagok, akik nem személyes okból kockáztatták az életünket, amikor még a seggünkön volt a tojáshéj, de nekik nem személyesen a kurva anyjukat a ravatalon. Másrészt a tagsági eskü sem mindenható – amíg le nem buktak, és el nem nyerték méltó büntetésüket, a Wyrd nem lépett fel ellenük. Vagy nem közvetlenül, mit tudom én, a Wyrd nem nekem jelent.

Szerintem sikerült berendezkednem itt. Tudok pár dolgot, amit csak kevesen tudnak utánam csinálni. Mások meg tudnak dolgokat, amiket én nem tudok utánuk csinálni, így van okom a szerénységre. Hiszek abban, hogy nem kell mindig minden trükköt megmutatni. Meggyőződésem, hogy a boldogság csak öt percig tart, az elégedettség ellenben jól kitölt egy napot.

Lassan talán eleget tudok majd erről az állatkertről, hogy hosszabb távú céljaim is legyenek – ez szerintem szükséges luxus. Mondjuk gyanús, hogy nem a kilenctől ötig, nyugdíjra hajtós, tengerparton nyaralós elvek mentén fogom berendezni a kölcsönvett időmet…

„Gott weiß ich will kein Engel sein.”