2. bejegyzés

Mert a jövő fontosabb, mint hogy ki ölt meg kit.

Úgy nézem, kezd kialakulni az az érzésem, hogy hogyan kell odébb oldalazni valami elől, amit jobb csak másodkézből tudni, vagy még úgy sem.

Na, szóval úgy kezdődött, hogy felvezettem a kis maffiaügyi problémámat a többieknek, és megkértem őket – no, hát nem ilyen nyíltan, inkább addig szerencsétlenkedtem, amíg rákérdeztek, jóvan? – hogy tartsanak velem pár hónapig, amíg be nem jön a pénz. Kiváló apropó volt, hogy Buborék felhívott, és közölte, hogy az aranyrudat, amivel lógok neki, ráérek később is leadni. Viszont a koncertet, amit ígértem neki, Orléans Elcseréltjei előtt kéri előadni. Bár örültem volna, ha olyanok hallják, akikről sejtem, hogy tudják értékelni, végül is ez az ő bulija, azt hív el, akit akar, gondoltam. Aztán elhangzott a rettegett mondat: „Beszélnünk kell.” Ez de jó lesz.

Kezdetnek senki nem mondott nemet, viszont Gérard aggódott, hogy a kezeletlen fetche esetleg vicceskedni kezd, ezért bevállaltuk, hogy segítünk neki eltenni az útból. Rontotta az esélyeinket, hogy Gérard szinte semmire nem emlékezett az elrablása előtti múltjából. Az viszont már kiderült, hogy a rezzenetlen arcú kóderistenen intenzív rosszullét lesz úrrá, ha megközelíti a helyet, ahol a volt lakását sejtettük. Ezért beüzemeltük a hányásdetektort (Gérard az anyósülésen egy zacskóval), és hajnalok hajnalán a családi Citroenünkkel elkezdtünk cirkálni a városban. Jasmine intézett nekünk hullaszállítást, ha ráakadnánk a fetchre, és hirtelen kitörne az erőszak. Némi kavirnyászás után sikerült megtalálni a helyet – Gérard kiszállt a még mozgó autóból, hiába fékeztem azonnal, amikor elkezdett az övvel matatni – egy leárazást sejtő akciónyugdíjas beszűkültségével átvágott a főutcán, majd beütötte a kódját. Amire amúgy nem emlékezett fejből. Én beparkoltam a belső udvaron, a többiek kiszálltak, és felderítették a helyet. Idővel lejött Abira, és belerókázott a bokrokba. Aztán a kicsit egzaltált Barbara vállát fogva visszajött Franky, Jasmine és Gérard.

Abirának kicsit elege lett belőlünk, ezért motorra kapott, mi pedig visszaindultunk a szállásra. Eddigre már fúrta az oldalam a kíváncsiság, és kérdezgetni kezdtem őket, hogy mi volt ennyire meredek. Elmondták – tényleg elég meredek volt.

Gérardról tudni kell, hogy mindent azonnal a helyére tesz. Megigazítja a viaszosvászon terítőt. Én is szeretem, ha nagyjából rend van, de neki a nagyjából rend egyenértékű egy trágyatároló-robbanással. Na, a pót-Gérard nem ilyen. A rohadtkáposzta-szag, amit még egy háztömbbel odébb is érezni lehetett, az ő kérójából jött. Az a fajta dögkút-kéró volt, ahonnan biohazard ruhás arcok szokták előásni az elfolyósodott tulajdonost. Olyan szerencsénk persze nem volt, hogy a fetch erre a sorsra jutott volna. A szag a konyhában bomló szerves anyagból, valamint az előszoba padlóját ragacsossá tevő, tisztázatlan eredetű foltokból áradt.

Viszont pót-Gérard elég érdekes hobbiknak hódolt. Egyrészt számtalan fényképet készített (vagy készíttetett) Barbaráról – nyilvános helyen, a városban, de éjszaka, alvás közben is. Ismeretlen eredetű, de intenzív érdeklődésének ékes bizonyítéka volt a formalinban ázó Barbara-fej a szobájában. Franky-ék eltáncolták a teljes Windows-keringőt (Igen? Igen? Biztos? Mégsem?) aztán, ahogy Barbarát elkapta a vadászösztön, inkább elálltak az útjából. Így aztán Barbara találta meg az asztallap alá ragasztott negatívokat, amelyeket végignézve rekonstruálhatta, hogy valaki egy testkamerát viselve a nyomába ered egy tengerparton, fejbecsapja feszítővassal, majd elássa – aztán azt is, hogy a tengerparti sekély sírhant mozogni kezd, és egy sokfogú, széles vigyorú Barbara-féleség előremeresztett karmokkal a gyilkos wannabe felé veti magát, majd a felvételek véget érnek.

Az oJJektumban ezen felül találtak még egy sötétkamrát filmelőhíváshoz, vagy negyven szett ruhát a fürdőszobában (kitisztítva, benejlonozva) és egy vígan zümmögő, izomgép szervert, előírásszerű UPS-szel, klímával és kettős betáppal.

A csapat ezek után úgy érezte, hogy mindent látott, visszacsukták az ajtót, és lejöttek. Jasmine-t hátrahagytuk megfigyelésre, mi pedig tisztultunk onnan.

Azért ebből éreztem, hogy nem biztos, hogy olyan könnyű lesz ledúrni ezt a fetchet, még jó, hogy nem esküdtünk rá. Meg azt is, hogy az őrület nyúlürege elég mélyre leér.

Nagykorú elhajtotta Jasmine-t, aki szerinte zavarta a figyelést. Miután összeszedtük, elmondta, hogy a pót-G visszatért a kecóba, és volt vele valaki – tettestárs, vagy áldozat, nem tudta.

De mi addig ütjük a vasat, amíg meleg. A csapatban hárman is értenek valamennyire a hackelés nemes művészetéhez, ezért kibéreltük egy közeli netkávézó katasztrófasújtotta felső szintjét, szerváltunk pizzát, és nekiálltunk. Az kiderült mostanra, hogy bár nem vagyok amatőr, Barbara és Gérard is kettőbe harap a témában. Ezért nekem jutott a figyelemelterelés, Barbara gyűjtötte a felhasználható infót, és Gérard végezte a tulajdonképpeni törést. A jóképességű pót-Gérard nem hallott a kompromittálódott jelszó megváltoztatásának hasznosságáról, így a valódi Gérard nem csak megtalálta a hátsó ajtót, de be is jutott rajta. (Ha rájössz, hogy a másolatod a városban flangál, az első dolog, hogy az összes kódodat véletlenszerű, kriptográfiailag erős módszerrel újra generálod – ez az Elcserélt nagykönyvben legalább egy függelékre jó kéne, hogy legyen. Hála Istennek a hülyékért!)

Mindegy, a lényeg, hogy bejutottunk. A szerver a villamos művek szerveréhez kapcsolódott, és energiafelhasználási csúcsokat keresett. Három helyszín érdekelte őket különösen, ezek IP-jét részben sikerült feljegyezni és rekonstruálni – a célpontjai a Banque Lyonnaise és a Hyundai Bank volt. Ez is nagy teljesítmény volt, mert valaki megzavarta őket, ezért elkezdték lelőni a szervert. Barbara egy egy-ujj-két-ujj-huszonegy-ujj manőverrel beakasztott a shutdown folyamatnak, míg Gérard kidumpolta a memóriát előbb egy pendrive-ra, majd, némi sziszegés után, a laptopja merevlemezére.

Éppen megérkezett a győzelmi pizza, amikor ránk keresett Nagykorú, hogy hol a véreres lópéniszben vagyunk, ha nem otthon, így útbaigazítottuk, és hagytunk neki pizzát. Elmondta, hogy ő volt az, aki megzavarta a kibernetikus szeánszot. Két, takkra azonos polgári ruhát viselő formát látott odabent, akik egyszerre pislogtak és fordultak. Ezért aztán – szerintem bölcsen – úgy döntött, hogy nem lerohanja őket, hanem fenntartja a részeg álcáját, és otthagyta őket. Mi cserébe tájékoztattuk az információs szupersztrádán elért eredményeinkről. Nagykorú elmondta még, hogy másnap reggel jelenésünk van a Zöld Tündérben, mert a márciusi uralkodó, Trixie, beszámol a harci helyzetről, meg a teendőkről.

Az alvási ciklusom rosszabbul néz ki, mint egy belvárosi pincekocsma vécéje. Kettő negyvenkor megjelentünk a Zöld Tündérnél, és kávét kértünk. Én hiszek a fitneszben, meg abban, hogy a testem egy templom, ezért vodka-naranccsal alapoztam. A külszolgálatosokon kívül mindenki megjelent.

Trixie elég jól összefoglalta a dolgokat. A szopóálarc kicsit szorít, de már legalább nem fulladunk – az előző évben a cunami szétkúrta egy ambíciózus ingatlan- és drogprojektünket, az ukrán helyzet miatt ottani érdekeltségek jó része, talán az egésze a kukában landolt. Ezen a helyzeten javított valamit az afrikai kiruccanás, de a mínusz még így is tízmilliókra rúg.

Elmondta még, hogy létrejött az Északi Föderáció, és Párizs, Caen mintáját követve, élőerővel száll be: az első tizenkettő a hivatalosan itt létező Elcseréltek összessége. Vas és Arany Óra Rendje néven ismerik őket, és a Párizs környéki Sövényben kell járőrözniük, heti váltásban. Belga hiába hivatkozott a meglőtt vállára, orvosi szakvélemény alapján megnyerte, hogy két hét múlva bakancsot kell húznia. A többi időt a tisztelt vezérkarra bízta Trixie. Ukáz: ha a Sövényben valaki kéken világító, félig lehunyt szemet mutat fel a bal tenyerén, válaszul mutassuk fel a gyűrűnket, és zsírban leszünk. (Gérard ne szaladgáljon egyedül a Sövényben, de senki ne szaladgáljon egyedül a Sövényben a mi tudásszintünkön.)

A Föderáció egyéb módon is beköszönt: tájékoztatták a Rendet, hogy legkésőbb júliusban JT meg pár rosszarcú haverja eljönnek leagyalni egy fetch csapatot, akik együtt dolgoznak valami mesterséges intelligencia projekten, és ehhez kell nekik infó és/vagy fedés. Persze, ha elintézzük őket korábban, nem jönnek. Szóval adott a választás, hogy megterrormerényeljük őket mi, és magunkra húzzuk a rettegett francia betűlevest, vagy megteszik a roueniek, és akkor is a mi életünk lesz bonyolultabb. Juhé. Azt még nem tudni biztosan, hogy pót-G ennek a kompániának a tagja-e, de legalábbis esélyes.

Trixie-nek Ludovictól származó eljuttatandó üzenete van Orléans-ba: egy régebbi, visszatérő probléma ismét kikapaszkodott a darálóból. Az Avida nevezetű cég tevékenységét már többször kellett szabotálni, mert szeretnek Sövény-gyümölcsöt keverni az izocukrok mellé, ekképpen modernizálva a táplálkozástudományt. Emiatt többször felrobbantak, de nem hagyják abba, és most inkább dizájnerdrogban utaznak. Most már katonai szintű biztonsági intézkedéseket vezettek be, és most nem engedhetjük meg magunknak a saját zsoldosokat. Kapva az alkalmon, az üzenetet orléans-i látogatásunk során mi adhatjuk át.

Ha már Szabadítmány. Ideiglenesen jóvá vagyunk hagyva, bár a terveink legmegengedőbb értelmezés szerint is vázlatosak. Saint Denis hivatalosan nem egészen Párizs, és ez mindaddig így is marad, amíg a külső körgyűrű a korrupciós ügyek és a hírhedten precíz francia építőipar ellenére össze nem zárul. Utóbbira tekintettel érdemes nem uralkodói struktúrában gondolkodni. Mindenesetre, ha sikerül, mi leszünk a Rend fedőszerve. Én eddig arra gondoltam, hogy Észak-Franciaországot kéne végigturnézni szépen megfontoltan, megtartva a vendégbarátságot és kapcsolatokat építve, aztán a végére azt elérni, hogy nagy szám legyen, ha valahova odamegyünk. De eddig nem volt időm erről beszélni a többiekkel, márpedig bírná a májam, ha ők is jönnének. Azért ennyi Sövény-járás, trécselés, kereskedelmi lehetőség mellett csak találunk valamit, ami karrier-lehetőségnek számít az Elcseréltek között. Gérard elpöttyentette, hogy legyünk Kft., viccnek szánta, de az alapkoncepció szerintem nem is hülyeség…

A Selymes Brigádot most elküldték pihenni, a mondás szerint felhívták magukra a figyelmet, ezért várniuk kell, amíg lankad az érintettek figyelme.

Trixie reklámozta az lakópark-projektet, hogy valaki költözzön már be – mi beköltöztünk, de utána átmentünk Saint Denis-be, szóval ez ránk nem vonatkozik. Amúgy biztos van egy ilyen természetfeletti Jóbarátok-fílingje a dolognak, ha tényleg olyanok lesznek a szomszédok, mint ahogy tervezték.

Oscar, a rezidens autószakértőnk, feldobta, hogy a vámraktárban sínylődő Lamborghini-t, amit a pót-én vásárolt korai halála előtt, ki kéne szabadítani, és pénzzé kéne tenni. Nekem más tervem lett volna vele, de még gondolkodom, megéri-e. Legrosszabb esetben felezünk. Bár, ha túlságosan egyedi, még mindig a nyomomra vezetheti Zilbenjev papát – arról azért szólni kéne a srácoknak, hogy kicsit forró lehet az áru.

Kiderült még, hogy nem egyformán részesedtünk az afrikai buliból, de szerintem, ha valakinek ezzel baja van, beszélje meg Dixie-vel, és nem is csak azért, mert nekem nagy lóvé esik le belőle. Amihez legálisan amúgy is nehéz hozzájutni, pláne nem egyben, mert ennyi pénzre felszalad az adóellenőrök szemöldöke, az meg kell a ráknak. Ha el akarjuk kerülni, hogy belevilágítsanak a fogyasztási szokásainkba, szakértőt kell bérelni, aki sokkal jobb legendát épít nekünk.

A Rend nem mozdul könnyen, de szerintem a dolgok összességében működnek.

A szopodára tekintettel ebben a hónapban nem kell tagdíjat fizetni. Fura, szerintem ha beesik a lé, azért én megpróbálom, mert most rohadtul kell a lé, nekem meg most eléggé megy. Szerintem az ilyenek miatt néznek rám furán a többiek. De szerintem akkor megy jól a biznisz, ha az ilyen gesztusok megvannak. Ha ördögien kacarászva dörzsölgetem a kezemet, kevésbe tűnök naivnak?

Hm, mi van még? Felderítették a kecónk (társasházunk) pincéjéből nyíló, a metró felé vezető járatot, ami duplán van lehegesztve – volt egy szűkebb járat, ami miatt jövünk Severine-nek egy üveg felsőpolcos, vagy kézzel címkézett rummal. Ha már itt tartunk, kaptunk egy gyorstalpalót a Sövény itteni felépítéséről, ezt tuti francia tervezte. Mert nem egy típus van, hanem három. Egy, ahol már jártunk (a városfalon kívül – ide akkor kerülünk, ha a felszínről nyitunk kaput), egy Alsó-Párizs, ami egy Escher-labirintus (ide akkor, ha a föld alól), végül a Felső-Belső Párizs egy elképzelt és alternatív Párizsokból álló valóságbuborék-halmaz (az Alsó-Sövényből nyílik). Nézd, ha nekem Jérome, a Hegyi Ember azt mondja, hogy neki nincs kedve odamenni, én készséggel elhiszem neki.

Ha megpróbálnám összefüggéseiben látni a dolgokat, tuti kifolyna az agyam a fülemen. Ehelyett marad az, hogy feladatokra bontom a történéseket, és átrágom magam ezen a kásahegyen.

Megyek is zenét írni, van pár ötletem, ami már igen régóta kikívánkozik.

Egy-két-há…