Lelkes Naplóm!

Csak a jegyzőkönyv és a belső megerősítés kedvéért:
A nevem Catherine Florence Le Brun.
Gérard Le Brun és Marie Anne de Rais egyszülött gyermeke.
Huszonegy éves vagyok, születtem és nevelkedtem Orléans mesés városában.
Végzettségemet tekintve nemzetközi pénzügyi menedzser.
Egyedülálló, gyermektelen, bűntetlen előéletű.
Gyakorlatilag és statisztikailag hetero-, érdeklődés szerint biszexuális.
Se kutyám – se macskám, már ha nem számítjuk Tökit, aki Mamusnál él, de az enyém.
Egy hete egy 54 négyzetméteres párizs-környéki lakás tulajdonosa.
Hivatalosan egy húsz éves törlesztőhitel kedvezményezettje.
Valójában hamarosan többszörös milliomos.
Tegnap óta az MVMB ügyvédi iroda nemzetközi pénzügyi tanácsadó gyakornoka.
Tíz évre szóló munkaszerződéssel.
A fizetésem évi 114.000 Euro – ami valójában a már megszerzett pénzem hivatalos folyósítása, ha egyéb, tényleges munkát is végzek, akkor azt bónuszként számolják majd el.
Rendszeresen dohányzom, fogyasztok alkoholt és nem önkéntes alapon rekreációs drogokhoz is volt szerencsém az elmúlt hetekben.
Homályos emlékeim szerint elraboltak az Idegenek.
Technikailag ez teljesen igaz: valóban elraboltak és valóban „idegenek”.
Ha a tükörbe nézek, egy kopasz, teljesen fekete szemű (közelebbről látom azért a fekete íriszt és a sötétbarna vérereket is, szóval eléggé fércmunka), alig-orrú, halvány rózsaszín ufonauta néz vissza rám. Ugyanez a Sövényben matt szürke. Színváltó vagyok, mint egy kaméleon.
Az emberek hajlamosak keresztülnézni rajtam és/vagy elfelejteni, hogy ott vagyok.
Rövid időn belül jártam Belgiumban, Németországban, Szudánban és Árkádiában.
Hidegen, előre kitervelt szándékkal megöltem „magam” egy expresszvonat mosdójában.
Részt vettem három betöréses rablásban; egy emberrablásban, fogvatartásban és vallatásban; többszörös elkövető és/vagy bűnrészes vagyok súlyos testi sértésben; nemzetközi fegyver-, drog-, arany- és pénz csempészetben; műkincsrablásban; többször adtam ki magam hivatalos- és közfeladatot ellátó személynek; végignéztem ahogy egy embert darabokra szaggat egy gyalogsági akna; reflexből megöltem vagy súlyosan megsebesítettem kilenc csádi / szudáni zsoldost; megtámadtam és ártalmatlanná tettem két jól képzett amerikai kommandóst; természetesen ott sem lévő francia ügynökökkel röhögve ittam a langymeleg grappát egy száguldó helikopterben az éjszakai dzsungel felett; eszméletlen amerikaiakat vetkőztettem pucérra és ültettem valami ex-szovjet szedánba (Lada?) egy khartoum-i sikátorban.
Kiválóan bánok többféle késsel is. Közelharcban és dobásban szintén megállom a helyem.
Tudom, hogyan kell kibiztosítani különféle gránátokat és szintén tudom dobni is.
Szét tudok szerelni, tisztítani és összerakni egy Glock, Beretta, Smith & Wesson vagy FN kézifegyvert. Meglehetős magabiztossággal tudok lőni is velük. Ölni is, ha úgy alakul.
Géppisztoly még nem volt a kezemben, de a gépkarabély nem az én világom.
Erősen paranoid vagyok, minden élethelyzetben automatikusan felmérem a helyszínt, a helyzetet, az embereket, a rendelkezésre álló eszközöket és lehetőségeket.
Nincs bennem szorongás, sem depresszió, sem pánikrohamok.
Nem idegesít vagy dühít fel semmi. Még az anyám sem.
Ha egyedül vagyok, vagy teljes biztonságban, akkor általában legalább negyed-fél órát képes vagyok bőgni. Az segít, megtisztít. Vagy valami hasonló zen baromság.
Közel hangtalanul képes vagyok lopakodni és akár egy órán keresztül is mozdulatlanul rejtőzni.
Egyetlen érintéssel lassan múló mentális zavart tudok idézni egy másik emberben.
Egyetlen mozdulattal el tudom törni egy felnőtt férfi nyakát…

Minden egyszerre rettenetesen ijesztő és borzalmasan izgató.
Nem tudom, ki vagyok.
Nem tudom, mi vagyok.
De tudom, hogy ez én vagyok.
És ezt többé már nem veheti el senki, csak az életemmel együtt.
Bonne chance avec ça, ma jolie!