-1. bejegyzés

Mondtam, hogy előfordulhat.

Minél többre emlékszem vissza abból, amit Odaát műveltem, annál inkább örülök, hogy ezzel egyedül vagyok. Valamelyik nap az Amazon feldobta a Patkánykirályt James Clavelltől. Nem tudom, megdicsérjem-e, amiért a kétségeim közepébe talált.

Voltam külvárosi gyerek, akinek sose voltak menő cuccai, de voltak cuccai, napi háromszor evett, és számon kérték rajta a matekleckét. Voltam hangos kölyök, aki autólopásokban vett részt maximum, majd arról vetített, hogy hogyan szállított drogot valami menő csávónak – már ameddig a menőcsávó egyik embere meg nem jelent, és el nem magyarázta, hogy addig menjek haza anyámhoz, amíg jó dolgom van, és tényleg csak egészen finoman pofozott fel. Voltam filléres amorózó, aki mindenhez is értett, különösen a nőkhöz, és nem fogta fel, hogy a vonzalom addig tart, amíg meg nem volt, és inkább szól a bevilágításnak és az utcai hírnévnek, mint a másnapos madárijesztőnek, vagy bárkinek, aki merengeni képes. Voltam arrogáns takony, aki nem annyira vágta, hogy vannak emberek, akiknek nem tanácsos nemet mondani, és előintézkedések nélkül könnyen valaki vitrinjében végezheti – vagy a mínuszos bűnügyi hírek között az ötödik oldalon. Voltam árucikk – az átállás biztos eltartott egy ideig, amíg az engedelmesség látszata mögötti tervezgetést még eggyel mélyebbre, az álmok és a tudatalatti szintjére sikerült visszapréselni, hogy meg ne bukjon a terv idő előtt. (Az nem derült ki, működött-e, de biztosan nagyon lelkes voltam.) Voltam gyilkos. Kifordult urak és úrnők ítéletvégrehajtója, szavakkal és karddal szügybe döfő, és mindezt végtelenül élvező, hónaljig véres, csipke veretes hóhér. Voltam elhagyatott, pókhálót gyűjtögető lom. Voltam rabszolga. Voltam menekült.

Jártam Rouenben, Nantes-ban, Kecskeméten, Szudánban, a Sövényben, és a sarki kebabosnál, akinek a bódéját csak azért nem rohanják le a jenkik olajat keresve, mert névleg francia földön áll.

Ellentmondásos a viszonyom a törvénnyel, mert bár szeretem, ha valaki időnként felújítja a közvilágítást, szerintem ennek nem feltétele, hogy a Nagy Testvér percenként megvizsgálja a prosztatámat elemlámpával. Meggyőződésem, hogy a törvénytisztelet és az erkölcs viszonya olyan, mint a kék és a banán viszonya.

A Rend…? Hm. Van bennem hála irántuk, amiért kihoztak és megmentettek akkor, amikor még nem tudtam, merre van az arccal előre. Nyilván nem önzetlenségből, vagy nem csak önzetlenségből. De nyugodtan megtehették volna, hogy elhajtanak minket is a mentőakciójuk után, hogy menjünk, amerre látunk – nem tették. Hogy van-e Messiás-komplexus abban, ahogy működnek, ahogy működünk? Van, de ez nem áll a józan mérlegelés útjába. Kétségem nincs afelől, hogy Szerződések ide, varázserő oda, ha gyengeséget mutatnánk, simán bepróbálkozna velünk a párizsi díszes kompániák bármelyike, hogy a rend éber őreiről ne is beszéljünk. Emiatt valamennyire muszáj erőt mutatni. Persze, a Rend nem egy egységes egész. Egyrészt vannak tagok, akik nem személyes okból kockáztatták az életünket, amikor még a seggünkön volt a tojáshéj, de nekik nem személyesen a kurva anyjukat a ravatalon. Másrészt a tagsági eskü sem mindenható – amíg le nem buktak, és el nem nyerték méltó büntetésüket, a Wyrd nem lépett fel ellenük. Vagy nem közvetlenül, mit tudom én, a Wyrd nem nekem jelent.

Szerintem sikerült berendezkednem itt. Tudok pár dolgot, amit csak kevesen tudnak utánam csinálni. Mások meg tudnak dolgokat, amiket én nem tudok utánuk csinálni, így van okom a szerénységre. Hiszek abban, hogy nem kell mindig minden trükköt megmutatni. Meggyőződésem, hogy a boldogság csak öt percig tart, az elégedettség ellenben jól kitölt egy napot.

Lassan talán eleget tudok majd erről az állatkertről, hogy hosszabb távú céljaim is legyenek – ez szerintem szükséges luxus. Mondjuk gyanús, hogy nem a kilenctől ötig, nyugdíjra hajtós, tengerparton nyaralós elvek mentén fogom berendezni a kölcsönvett időmet…

„Gott weiß ich will kein Engel sein.”

3. bejegyzés

„Ha egy jós megfigyeli a saját halálát, és megakadályozza azt, akkor vajon hány collos műbrokival fogja inzultálni a megbokrosodott időbeli logika?”

Szóval az történt, hogy pár napja félhivatalosan létrejött a Saint Denis-i Szabadítmány, a Vas és Arany Óra Rendjének félcivil szárnya. Mialatt a Rend továbbra is űzi az ipart, mi megnyertük az újoncokkal való foglalkozást és a hivatalos kapcsolattartást. Ennek a része, hogy fellépést tervezünk Orléans-ba, ami az első komolyabb zeneipari mutatványom a visszajövetelem óta – és ennek megfelelően stresszelnem kéne rajta – de a szarviharban már kifejezett nyugalom, amikor ezen tudok dolgozni.

Felhívott Buborék, hogy mihamarabb beszélni szeretne velem. Kérdeztem, van-e kifogása a többiekkel szemben. Nem volt, és megsejthettek valamit a hívás jelentőségéből, mert Abirán kívül mindenki jött. Szürkének is másutt volt dolga. (Abira maradt, hogy megfigyeljen egy Elcserélt-triót, akiket részint el nem kötelezett harmadik fél tervez kirabolni, részint egy orosz maffiózó szeretné megcsonkítani az egyik tagjukat. Még nem döntöttük el, hogy kiraboljuk-e őket mi, vagy akarunk-e bármilyen egyéb módon beleszólni az életükbe. Végül elengedtük a történetet rövid távon.)

Az út eseménytelen volt, végigpunnyadtuk az egészet, bár azért mindenki nyitva tartotta a szemét.

Volt is hátrahőkölés, amikor Buborék beterelt minket egy hodály méretű autóba, majd még számomra is nehezen értelmezhető tempóban egy Orléans környéki, elhanyagolt kertes házba vitt minket. Az ott nyíló Kapu túloldala Brazíliában, egy hegybe vájt bunkerben nyílt. Buborék apja egy orléansi uralkodó volt, aki változatos illegális és féllegális és mágikus bizniszekben utazott. És igen, Buborék tudja, hogy a mi rinyálásunk nagyban hozzájárult, hogy apu végül mindent ráhagyott. Eddig láthatólag nem akart kicsontozni minket érte, ami ékes bizonyítéka annak, hogy nem csak nekem furák a családi viszonyaim.

Na de nem is ez a lényeg.

Hanem hogy Buborék látja a lehetséges jövővonalakat, és látta, hogy ő Párizsba fog jönni, velünk fog lógni, és meghal. Párunkkal együtt. Elhiheted, hogy lett nagy figyelem rögtön.
Szóval kiderült, hogy van öt Elcserélt Párizsban, akik árulók valamilyen módon. Ebből háromnak van köze Buborék & Co. halálához.

Akinek nincs köze hozzá:
Aki bármikor elárulná a Rendet, de sosem ártana a tagjainak.
Aki sosem vétene a Rend szabályai ellen, de bármikor a vonat elé lökne bármelyikünket.

Akinek van köze hozzá:
A Gyújtogató, aki többször támadást indít a Rend (és a Szabadítmány) ellen, rendszerint felgyújtva a mindent is.
A Télapó, akinek attól fő el az agyvize, ha a Gyújtogató meghal.
A Rejtőző, akinek Barbara és Gérard fetcheihez van köze, és annak kapcsán öl le néhányunkat / mindannyiunkat.

Ez még azelőtt volt, hogy komolyabban belemélyedtünk volna a részletekbe. Kiderült továbbá, hogy Buborék lenyomott egy Mást, és szert tett a hatalma egy részére. Whoa bizony. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tud viszonylag kockázatmentesen aludni, viszont, ha használja a képességeit, megvolt a lehetősége, hogy belehal, és Másként tér vissza. Ennek elkerülése érdekében Gérard egy erre a célra szolgáló tőrt dajkált a szeánsz alatt, hogy ledöfje Buborékot, ha véletlenül túlhúzná. Nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy Gérard ilyen könnyen ráállt.
Azért be voltam szarva végig, amíg Buborék tudatalattiját faggattuk, na.

Buborék azokat a jövőbeli csomópontokat tudta végignézni a kérdéseink alapján, amikor vagy ő, vagy a Rend tagjai közül valaki meg fog halni. Honnan tudja? Passz. Ennyi haláleseti lehetőség van? Passz. Az, hogy ezeknek a jeleneteknek tudjuk a helyét és az idejét, elkerülhetővé teszi őket? Passz.

Három etapban kikérdeztük Buborékot, hogy mit lát a lehetséges jövőkből, és elkezdtük rendezgetni, hogy mi minek felel meg, melyik Elcserélt nem lehet Gyújtogató, Télapó, és/vagy Rejtőző. Voltak piros cérnák is. Először csak az egyik ágra akartunk koncentrálni, aztán kiderült, hogy most egy darabig biztosan nem fog tudni segíteni nekünk, ezért lapot húztunk a tizenkilencre, és végignéztük az ottani eseménysort is.

És lőn, 95%-os valószínűséggel gyanúsítottuk meg Cerebrót azzal, hogy ő a Rejtőző (versenyben maradt még Vauture). Testalkat, jobbkezesség, laptoptáska, ujjatlan kesztyű, plusz ő nem volt áldozat az események egyikében sem. És még csak alibije se volt. Lesz. Hagyjuk.

Ez persze felveti a kérdést, hogy hogyan fogjuk tudni hihetően meggyanúsítani Cerebrót azzal, amit még el sem követett.

Ekkor talált meg minket Abira telefonon. „Bocs, eddig nem tudtunk a készülékhez jönni, mert a metafizikától bevérzett a homloklebenyünk.” Amúgy meg Trinity, a segítőkész AI-nk elég durván megszenvedett azzal, hogy elérjen minket, ami sokat elmond Buborék bunkerének kibervédelméről.

Kiderült, hogy közben Párizsban is megvadultak a dolgok. Mindenki vissza lett parancsolva biztonságos helyre, és csak engedéllyel lehetett kimenni. Az, hogy pont ekkor bírtunk leesni a térképről, aggodalommal töltötte el Rendünk aktív nagyjait.
Ideje volt hát távoznunk.
Buborék cuki fiúnak nevezett, egyebekben pedig úriember nem pletykál. Nem, én sem pletykálok.

Az egyirányú vészkijárat, amelyen végigsiklottunk, a Hotel Intercontinental mosókonyhájába nyílt. Itt Franky felkeltette valakinek az érdeklődését, aki a tükör túloldalán lakik, szeretne átjönni, nem beszélgetős típus, és kiméra. Ugyan megpróbáltunk vele értelmesen beszélni, de jól olajozott gépezetként két Sövénykaput akartunk nyitni ugyanarra az ajtóra, Gérard leidézte a kaszáját, amin ott csimpaszkodott két goblin, aztán megvágta magát a kaszájával, Barbarának csúnyán bevérzett a szeme, a kimérát megdobáltuk a goblinokkal, majd kiderült róla, hogy nem tárgyalóképes. Így aztán rácsuktam a sövénykaput és távoztunk.

Visszatértünk a kecóhoz, beszéltünk Trixie-vel, de még nem úsztuk meg a komolyabb lekúrást, csak elnapoltuk, gondolom. De ha nem kerül elő, én nem fogok panaszkodni.
A szálláson Abira tájékoztatott a helyzetről. Nagykorú és Anne-Marie autóbalesetet szenvedtek, még nem volt tisztázott, hogy mekkora volt ebben a szándékosság. Charles ottmaradt, Anne-Marie válságos állapotban volt. Némi egyeztetés után kiderült, hogy Anne-Marie nincs szállítható állapotban, Dixie-ék megpróbálták kihozni, hogy elvigyék Párizsba, sikertelenül, és éppen mentőakciót szerveznek. Franky közölte, hogy ő meg tudja menteni a csajt.
Kétségem sem volt felőle, hogy ez így is van. Így aztán szóltunk az érintetteknek, hogy mindenki maradjon a seggén, Trinity segítségével loptunk egy gyorsabb autót (kanárisárga MX3), és odaléptem neki. Egy óra húsz perc alatt értünk el a kórházhoz, ami, ha nem is személyes rekord, de elég jó. Így aztán időben érkeztünk, mielőtt Dixie-ben elpattant volna valami, és elkövetett volna valami impulzívat, ami bekerül a bűnügyi aktájába. Mondjuk, érthető, a testvéréről van szó. Mindegy, majd megkérem Franky-t, hogy ne dörzsölgesse a sót a sebekbe, még ha amúgy tök igaza is van, mert tényleg orvost kellett volna először hívni. De amikor a fostalicska éppen lezötyögött a lépcsőn, mi házon kívül voltunk, szóval fölösleges hibáztatni őket, hogy ki cseszett el mit.

Mindenesetre Franky csodát tett. Nem nagyon van rá más szó. Anne-Marie az elmondás szerint magához tért, és teljesen fel is gyógyult. Visszafelé már helikopterrel jöttünk. Franky adott pár érdekes ötletet, bár eléggé kisütötte belőle a delejt az erőfeszítés – szerintem ebben az internetes távorvoslás dologban lenne fantázia.

Így aztán éppen időben érkeztünk, hogy megtudjuk, hogy Gérard unalmában behekkelt a szerverbe, amit megfigyelés alatt tartott, lekérdezte a logokat, rájött, hogy mit figyelnek, majd a maga kis vígan önfejű módján bele is dugta a vascsövet a kerék küllői közé. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy lebuktatta a fetch megfigyelő kódját azok előtt, akiket figyelt. Ez felkeltette valaki másnak a figyelmét, aki erre elintézte, hogy a kamu Gérardot letartóztassák. Ebből lett konfliktus, mert Barbara némi joggal sérelmezte, hogy most ő is képbe került, mert a fanboy kamu Gérard falai az ő képével vannak körbeplakátolva, plusz az ő fetche feje úszik a formalinban.

Ezzel sokat nem lehetett tenni, ezért jobb híján másnap elmentünk megnézni Gérard volt kecóját. A helyet egy Paragon Transport nevű (fedő)cég hórukk operatívjai kirámolták, mindent eltakarítottak, és még egy tisztasági festés is befigyelt. Barbarának teliszaladt a hócipője az egész fetches történettel, ezért lement levegőzni egyet, így premier plánban élvezhette, ahogy lesállást vet nekünk egy kupac jellegtelen arcú figura.

Mármint már jöttek befelé a szopósok, és az egyik neki is állt megbicskázni Barbarát egy különös késsel. Ő lett Egyeske. A második jószág Gérard nyakába ugrott hátulról, ami a harmadik emelet lépcsőfordulójában nem annyira okos dolog egy obszidián gólemmel szemben. A szánnivaló jószág eltörte a levélbontó tőrét Gérardon, aki először felmázolta a falra, majd ledobta a földszintre a lépcsőházban. Ezt annyira nem bírta. Kettes tehát felborult.

Barbara ezalatt levezette a frusztrációját a kapunál kaszaboló Egyeskén, aki egyre nagyobb darabokat veszített el a bőréből a feltámadó homokviharban. Ez össze is zavarta a szopóst, így komolyabb találatot nem tudott bevinni.

Franky-n úrrá lett a segítőkészség, és a lépcsőházban lezuhanó testhez sietett – hátha még menthető – így mélyen letüdőzte a nyálkás, savas kupaccá összezuhanó Ketteskét. Ez azért huzamosabb ideig nem tartotta fel.

Én ezalatt kivetődtem a harmadikról, alászállingóztam (levertem a térdemet landolásnál), odarongyoltam a parkoló autónkhoz, ahol kretén módon a fakardomat felejtettem, majd a karddal a kezemben átlibbentem a sövény tetején, reménykedve, hogy hátba tudom kapni az ott kolbászoló Hármaskát. Na, ez nem sikerült időben, ezért Franky-t meglepetésszerűen elég csúnyán kicakkozta Hármaska. A következő pillanatban a sövényről elrugaszkodva beleállítottam a fakardot a nyakába – az öreglyukra céloztam, de nem kaphatok meg mindent, amit akarok – Franky pedig ráfordult.

Húbazmeg.
„Mort ou guérison, je me fiche de ce que vous cherchez.”

Erről tuti számot fogok írni egyszer, szigorúan terápiás jelleggel. A kiméra nézte egy pillanatig a bézs kabátos, farmeres, tornacipős alakot, Hármaskát, akinek én már a hátába talpaltam – hogy kifeszegessem belőle a kardot – majd egy kiszámított mozdulattal letépte az alsótestét. A forma a bal bordáitól a jobb csípőcsontjáig megszűnt létezni, és oldalt kiborult belőle a töltelék. Mire földet ért, már csak a ruhái maradtak, amelyekből rőzse potyogott mindenfelé. Gérard leért a lépcsőn, mi elkezdtünk benyomulni a kapun Barbara felé, szóval nem Egyeskének állt a zászló. Négy vs egy. Sajnos a cipőzésére nem maradt idő (pedig igény az lett volna rá) mert Egyeske megunta a homokfúvást, szétesett. Az utca felől Abira érkezett, egy üres kabáttal – az általunk sosem látott Négyeske elkövette azt a hibát, hogy közelharci távba került egy fekete párduccal. Ez elrontotta a napját.

Éppen csak hogy ki tudtuk fújni magunkat, és elkezdhettem az újabb ördögi terveket kovácsolni a ruhák eltüntetésére, amikor megérkezett Gérard volt szomszédja (a volt Gérard jelenlegi szomszédja), aki dödögött valamit a hajléktalanokról, és beszórta az egész hóbelevancot a kukába. Így alakult az emberölési ügyünk szemeteléssé. Viszont ideje volt lépni, tényleg. Tempósan bevágódtunk a Berlingónkba, kinyitottuk a kaput, begyűjtöttük Gérardot, átbukdácsoltunk a villamossíneken, megláttuk az egymás mellett közeledő újabb három támadót, akik éppen nekiálltak Bolygó Kapitányát játszani és egy, sokkal nagyobb valamivé összeforrni, amikor néma közösségben úgy döntöttünk, hogy ez most nem a mi fizetési kategóriánk.

Fél órával később álltam meg, egy festői városka benzinkútjánál, amikor elfogyott végre az adrenalin.

Úgy szép az élet, ha zajlik! Jöjjön mindenki a Saint Denis-i Szabadítmányba! (Van legalább háromféle pizzánk*, és csak mérsékelten életveszélyes!)

*Terms and conditions apply.